Szenzáció
Megújult író akadámia
Akció polóval
Újdonság
Ammara
Julius Andan képe

A hír: Május 2-án, a pakisztáni Abbottabadban, 79 amerikai katona és egy kutya rajtaütött az Osama bin Laden lakhelyéül szolgáló lakóépületen. A mintegy negyven percen át folyó tűzharcban megölték az ötvennégy éves bin Ladent. A katonák magukkal vitték a terrorista vezér holttestét, majd később a tengerbe temették. A világon többfelé örömünnepet jártak az emberek. Izraeltől Magyarországig, számtalan ismert politikus fejezte ki gratulációját az Egyesült Államok felé, és értékelték a nemzetközi terrorizmusra mért csapást.

Ez volna a hír. Nézzünk a mélyére!

A médiában megjelent híradások több részletben is megegyeznek, ám vannak eltérések is.

Az egyik bizonytalan információ a csapásmérő katonai egység létszámát illeti: ez húsztól hetvenkilencig terjed.

A másik bizonytalan információ a pakisztáni kormány szerepe az ügyben. Az első hírek szerint csak azt követően értesítették a pakisztáni államfőt az akcióról, hogy a kommandót és a holttestet szállító helikopterek átlépték a határt, míg a későbbi források némelyike úgy számol be az akcióról, mint „amerikai és pakisztáni” siker.

A harmadik bizonytalanság a foglyokkal kapcsolatos. Egyes források szerint nem ejtettek foglyokat, míg más források arról számolnak be, hogy több nőt és gyereket őrizetbe vettek.

A negyedik furcsaság a testőrök kérdése. Míg a becslések szerint mintegy 35 ezer fanatikus harcos leste a vezér parancsait, a hírek egy része nem tesz említést arról, hogy akárcsak egyetlen egy testőr is jelen lett volna, más hírek szerint két testőr volt, akik meghaltak.

Tíz évvel ezelőttig, ha az Egyesült Államok elnökéről kiderül, hogy elrendelte valaki megölését (bármilyen indokból), elvesztette volna az elnöki székét, és meglehet, börtönben végzi. Korábban ezek az elrendelt, katonai, titkosszolgálati akciók a legnagyobb tabuk közé tartoztak. Tíz évvel ezelőttig ez volt az általános, elfogadott hozzáállás a világban. Izrael a nagy kivételnek számított: előfordult, hogy az államfő élő tévéadásban jelentette be, hogy ki a célpont, kit fognak elkapni a Moszad csapásmérő erői, a hírhedt kidon-osztagok.

A bin Laden elleni pakisztáni akció már az új időket jelzi: fel sem merült semmiféle elfogás, itt egyértelműen katonai csapás történt, melynek célja a likvidálás. Ezt finomkodóan a „semlegesítés” szóval szokás említeni.

A több terrorakcióért, több ezer ártatlan ember haláláért felelősnek tartott, az érző világ elsőszámú közellenségének kikiáltott Osama bin Laden terroristavezért, a CIA 2001 óta a Geronimo kódnéven emlegette. Geronimo az apacsok utolsó főnöke volt, aki kitartott a szabadság mellett, így ezt a nevet ráakasztani egy tömeggyilkosra, több mint sértő.

Maga az akció, és annak utóélete elgondolkodtató. Állítólag a 79 kommandós meglepte bin Ladent és embereit, mégis, a két darab lakóépület elfoglalása háromnegyed órás tűzharcba került. Mi történhetett ennyi időn át? Az ilyen rajtaütéseknél 1 perc óriási időtartam, itt pedig közel háromnegyed órán át ropogtak a fegyverek. Az információ szerint összesen 5 ember halt meg a harcban, és nem volt amerikai veszteség. Az információ szerint az egész világ elől bujkáló bin Laden minimum egy évig nem mozdult el rejtekhelyéről, holott vagy állandó mozgásban kellett volna lennie, vagy komoly erőknek kellett volna védenie (a becslések szerint több tízezer harcos leste parancsait, de épp egy sem tartózkodott a közelben).

DNS-vizsgálat alapján állapították meg, hogy a lelőtt férfi valóban a rettegett terrorista vezér. A DNS-vizsgálat a valóságban gyakran hónapokba telik, jelen esetben azonban minden egy-két órán belül lefolyt, méghozzá labor nélkül.

A CIA igazgatója, Leon Panetta szerint a terroristák bosszút fognak majd állni szeretett vezérük haláláért. A WikiLeaks pár nappal az akció előtt „szivárogtatta ki”, hogy bin Laden halálát egy Európában felrobbantott atombomba követné, és állítólag, ez az elrejtett bomba volt a biztosíték, a vezér életére. Ha pedig biztosíték volt, akkor mindenkit tájékoztattak róla. Ezek ellenére elrendelték a likvidálását, az akciót végrehajtották, és telekürtölték vele a világot?

A pakisztáni tévében bemutattak egy fotót, mely szerint az a halott Osama bin Ladent ábrázolja. Röviddel később kiderült, hogy a fotó három éve járja az internetet…

Az akció után néhány órával Osama bin Laden holttestét tengerbe temették. Állítólag mindez azért történt, mert Szaúd-Arábia elutasította a felkérést, hogy vegyék át a holttestet, lévén, bin Laden szaúdi származású. Üvegkoporsóban kellett volna kiállítani a holttestet, New Yorkban, a World Trade Center emlékmű részeként, de ez senkinek nem jutott eszébe.

A terrorista vezér halálhírére a távol-keleti tőzsdéken csökkent az arany és az olaj ára, míg a dollár árfolyama emelkedett.

Még ha el is fogadunk mindent úgy, ahogyan állítják a médiában, akkor is elgondolkodhatunk azon, hogy vajon tényleg siker-e, ami történt. Siker az, hogy több millió ember, tíz éven át dolgozott, elköltöttek sok száz- vagy ezermilliárd dollárt, és mindennek az eredménye 1 ember megölése? Ez a nagy örömtánc egy ilyen szánalmasan gyenge eredmény felett, azt üzeni, hogy ezen a bolygón biztonságos dolog terroristának lenni. Bármit meg lehet úszni.

Néhány évvel ezelőtt óriási port vert fel az Irak elleni támadás, mely során a háború indokaként kikiáltott tömegpusztító fegyvereket nem találták meg. Elképesztő nemzetközi botrány kerekedett az ügyből. Amit már évekkel ezelőtt felvetettem ezzel kapcsolatban egy elemzésemben, az volt, hogy ha ennyi minden forgott kockán, miért nem hazudták, hogy találtak tömegpusztító fegyvert? Ki tudta volna ellenőrizni? Senki. Elég lett volna egy láda, vagy egy fotó, azzal a felirattal, hogy „atombomba”. Elég lett volna, de nem volt se láda, se fénykép. Miért nem?

Most, Osama bin Laden esetében, hasonló a helyzet. Ki tudja ellenőrizni, hogy meghalt? Senki. Nincs holttest, nincs semmi. Állítólag fotók készültek, és talán, talán, talán bemutatják majd a médiának. És ha bemutatják? Mit bizonyít egy fénykép a Photoshop korában?

Valójában sem én, sem Ön, nem tudjuk, kicsoda Osama bin Laden. Terrorista volt? Vagy csupán bűnbak? Kitalált figura, a reklámarca, szimbóluma egy projektnek? Meghalt? Él? Élt egyáltalán?

Miért épp most történt mindez? A hírek szerint közel egy éve tudták, hol van bin Laden. Közel egy évig figyelték. Mire vártak? Miért épp most? Miért épp május második napján? Miért nem később, miért nem korábban?

Nos, elhunyt egy híres arab színész, Osama bin Laden. Elunták a karakterét, lassan elfelejtették, ideje volt kiírni a darabból.

A nézőtér elsötétül, a zene felcsendül, a reflektor a függönyre irányul. Most mindenki figyel. Az új bálvány, az új ördög, az új szereplő mindjárt előlép. A dráma (a terrorizmus elleni háború) új fejezete kezdődik.

Hozzászólások

Alex képe

Sziasztok! Nem volt róla

Sziasztok!


 


Nem volt róla szó, de ez az Usama nem volt csúnya férfi. Ha nem tudnám, hogy tömeggyilkosnak vélik, akkor azt kellene mondanom elnézve a fényképét, hogy egy kiegyensúlyozott békés és nyugodt ember benyomását kelti, akire jó ránézni és biztos, hogy nyugodtá teszi a környezetét a saját belső nyugalmával.


A kamera mindenesetre szeretheti őt. 


 


 


 


 


 

Bence képe

közvélemény

Munkámból kifolyólag sok és sokféle emberrel találkozom, és beszélek. Az Oszama kiiktatását követő többféle "közvéleményt" valahogy így foglalhatnám össze:

A) Hiszi a piszi. Obama népszerűsége az elmúlt időben csökkent, ezért kellett valami, amivel a hazaiak előtt ismét "jó csóka" lehet.

A/1) Végre rászánták magukat az amcsik, és előhúzták az aduászt. (Ha már a Roswell bevallása nem hozott világrengést...)

A/2) Megegyztek, megrendezték, és most valamelyik óceáni szigeten szürcsöli a jeges koktélját Oszama, hiszen ha már "halott", nem keresi senki.

 

B) Obama népszerűsége az elmúlt időben csökkent, ezért kellett valami, amivel a hazaiak előtt ismét "jó csóka" lehet.

B/1) Most erősödhet ismét a dollár

B/2) Akkor most eljön a világbéke?

 

Ugye, nem csak nekem tűnik fel egyfajta minta ezekben a gondolatokban?

Brancalleone képe

a színjáték egy verziója

Kedves Andan! Érdekelne a véleménye arról, hogy van e köze az úgynevezett "arab tavasz" eseményeinek Osama kiiktatásához. Ez a forgatókönyv-irány azért jutott az eszembe, mert kísértetiesen hasonlít a szituáció egy korábbi "sztár" esetéhez. A kelet-európai államok összeomlása után elfogyott a levegő Carlos elől, és hamar el is kapták.

Jómagam képe

Osama

Nekem az a véleményem, hogy ez egy fantasztikus színdarab volt (amit legalább annyira tart valóságosnak egy ember, mint a színpadon lévő díszletet), amelynek az volt a célja, hogy most megint lássuk be: van terrorizmus, de a világ kormányai folyamatosan azon dolgoznak (lám, sikerrel), hogy megszűntessék azt. Ami azért nem olyan egyszerű, hiszen bin Laden-ről már évek óta "tud" a világ, arról is, hogy hol van, de ez idáig nem volt lehetséges a megállítása.

Amúgy meg bírom a szakállas arabokat, mert majd' mindegyikük ugyanúgy néz ki. :-)

Továbbra is félnünk kell: hisz van terrorizmus, lehetséges. Továbbra is bíznunk kell kormányainkban és rendőri szerveinkben. És továbbra is szükség van ezek kemény pénzelésére.

És... megint több rendőrre és kommandósra lesz szüksége a világnak. Míg nem egy szép napon arra eszmélünk, hogy börtönbe zárnak, miután azzal merészeltünk poénkodni a telefonban, hogy Obama (pl) nem jó elnök és likvidálni kéne.

No, de pesszimista voltam, bocsánat! :-)

Csuhi képe

Azta

Bakker, nagyon jó vagy!

 

Ez aztán szívenütött. Ennyire nem merültem bele, mikor meghallottam a médiában és egyből kételkedni kezdtem, hogy igaz a hír. Persze munkatársaim elhiszik, amit a média diktál, én meg sajnálkozok a tudatlanságukon.

paloca képe

osama bin laden

Kedves Duncan!

Ez mestermű! Pontos és gondolatébresztő! Ebből is látható, hogy a világot a médián keresztül kormányozzák. Valójában az egész egy nagy "színjáték". Ki a régi "ellenség", ki az új?

Melyik "esemény", "szenzáció" kinek hoz hasznot. Az USA elnökének népszerűsége nőtt a hírre.

Nyilván jövőre újra akarja választatni magát. Persze nem csak ő, inkább azok, akik az egész mögött arctalanul állnak.

Szia: Paloca

Áraink Bruttó árak, tartalmazzák az Áfát.

Drupal SEO